Természeti örökség

Amikor az örökség szóba kerül, általában pénzre és különféle vagyontárgyakra gondolunk. No meg arra, hogy az örökös vajon mit kezd vele: érdemes rá és kamatoztatni fogja, vagy érdemtelenül jutott hozzá és el fogja herdálni. Az ember örökségének legnagyobb része azonban pénzben közvetlenül nem mérhető, és sokkal értékesebb annál. Örökségünk ugyanis mindaz a tudás, amit elődeink felhalmoztak, számunkra elérhetővé tettek, amelyre megtanítottak. Enélkül az örökség nélkül – lehetne bár temérdek vagyonunk – minden tudást a saját tapasztalatainkból kellene összegyűjteni, és e tapasztalatok között bizony nagyon sok kellemetlen és szomorú, sőt végzetes is lenne. Érdemes tehát felfedezni és elsajátítani a szellemi, kulturális örökségünket.

Van azonban egy ennél is alapvetőbb örökség, egy olyan felbecsülhetetlen kincs, ami nélkül nem tervezhetnénk jövőnket, de még a következő napunkat sem.

Ilyen a tiszta levegő, az iható víz, a termékeny talaj, a termő növények, az építőanyagot és tűzifát adó erdő – létünk alapelemei. Ide tartozik még sok más dolog is, de legfőképpen az élővilág tagjai: növények, állatok, gombák, egysejtű élőlények, amelyek tisztítják a levegőt, szűrik a vizet, termékennyé teszik a talajt, beporozzák gazdasági növényeinket, önfenntartóvá teszik az erdőket, vagyis biztosítják létünk alapelemeit. Mindez együtt a természeti örökségünk. Vajon mi tudunk-e élni ezzel az örökséggel, tudjuk-e kamatoztatni, és meg tudjuk-e őrizni utódaink számára? Vagy pedig az örökséget elherdálva (kifosztva, felélve, elpusztítva) saját magunk és a jövő nemzedékek létalapjait tesszük tönkre?

Annak érdekében, hogy a természeti örökségünkkel valóban élni tudjunk, hogy megőrző, fenntartható módon tudjuk használni, először is meg kell ismerni. Cikksorozatunkban ebből az örökségből, Kisszékely természeti kincseiből szeretnék ízelítőt adni.

A kisszékelyi táj varázsa

Ha ránézünk a Kisszékelyről és környékéről az 1780-as években készített térképre, szembetűnik, hogy falunkat abban az időben is nagy kiterjedésű erdők vették körül (függőleges vonalkázással jelölve). A térképszelvény két szélén jól látszik Pálfa és Némety (a mai Tolnanémedi) település, mellettük a Kapos és a Sió völgyének akkor még lecsapolatlan mocsárvilága. A két vízfolyás között a Tolnai-Hegyhát löszös vonulata húzódik. A Hegyhát dombjai közé vadregényes völgyek mélyültek, némelyikben patak csordogál. A falu az egyik legszélesebb völgyben jött létre. Közvetlen környékén már 250 éve is szántók és gyümölcsösök voltak, biztosítva az emberek megélhetését. Fontos azonban kiemelni, hogy abban az időben a szomszédos Mezőföldnek már nagy részén hiányoztak az erdők (miként manapság is), a korábbi időszakok erdőirtásainak következtében. Kisszékely egyik legfontosabb természeti örökségét éppen ezért a táj képét egykor is és ma is meghatározó, szemet gyönyörködtető erdőség, az évszázadokon keresztül folyamatos erdőtakaró jelenti. Kisszékely története összefonódik az erdők sorsával, ezért azok megóvása mindannyiunk alapvető érdeke.

A kisszékelyi erdők

A kisszékelyi táj meghatározó elemei az erdők. Az erdők jelentik a falu egyik legnagyobb vonzerejét az ide látogatók számára, egyúttal biztosítják az itt élők egészséges életkörülményeit. Nem kétséges, hogy az itt lakó gyerekek sokkal jobb környezetben nőnek fel, mint akik a városok fátlan, forgalmas negyedeinek szennyezett levegőjét lélegzik be. Az erdők szinte teljesen körülölelik a falut, a belterülettel határosak. Ilyen adottságai nem sok hazai településnek vannak.

A falu közigazgatási határának csaknem felét fásszárú növényzet fedi. A fásszárú növényzet jelentős része valódi erdő (többnyire tölgyes), de előfordulnak faültetvények, és többfelé láthatunk cserjéseket is. A faültetvények (akácosok, fenyvesek, fekete diósok) bár a nyári melegben árnyat adnak, és fájuk is jól hasznosítható, nem igazi erdők, mert tájidegen fafajokból állnak, néhány vágásforduló után átalakítják a talajt, élőviláguk pedig igen nagy mértékben elszegényedik. Mivel megváltoztatják a termőhelyi adottságokat, hosszú távú fenntartásuk kétséges. Tarvágásukat követően megváltozik a táj képe, a meredekebb lejtőkről pedig lemosódik a talaj, ami aztán csak évszázadok alatt állhat helyre.

A kisszékelyi erdők igazi kincsei a cseres-tölgyesek, a gyertyános-tölgyesek, a molyhos tölgyesek, és a patakok mentén még néhány helyen előforduló égeresek, melyek élővilága kiemelkedően gazdag. Ezek az erdők őshonosak e tájban, évszázadokon keresztül jelen voltak. A legértékesebbek azok az állományok, amelyekben sok idős fa él, és a cserjeszintet is megkímélték; ezek adnak otthont számos állatnak, többek között az odúlakó madaraknak.

A tavasz érkezését a gyertyános-tölgyesekben a lágyszárú növények színpompás virágtakarója jelzi. Gyertyánosokban virít az odvas keltike (helyi nevén cinedonia), a ligeti csillagvirág, a galambvirág, a hagymás fogasír, az olocsán csillaghúr, a bogláros szellőrózsa. Tölgyesekben él a szépséges, védett magyar zergevirág, az erdei gyöngyköles, a már márciusban nyíló húsos som. Nagyon értékesek a tisztásokkal tagolt molyhos-tölgyes erdők, amelyek a hazánkra egykor igen jellemző, de mára már szinte teljesen eltűnt lösz erdőspusztai növényzet maradványai. A Kisszékely környéki dombhátak meredek lejtőin még szép állományai élnek, amelyek feltétlen védelmet érdemelnek, nemcsak ritkaságuk, de talajvédő (véderdő) jellegük miatt is.

Az erdők amellett, hogy fával látják el az embert, nagyon sok más, fontos „szolgáltatást” nyújtanak. A már említett egészségmegőrző és turisztikai jelentőségükön túl fontos kiemelni, hogy az erdőtakaró mérsékli a táj éghajlatának szélsőségeit, és megakadályozza, hogy a meredek domboldalak termőtalaját a heves esőzések lemossák. Az előrejelzések szerint ezekre egyre gyakrabban lehet számítani. A meredek lejtőkön ezért nem szabad kiirtani az erdőt, és másutt is csak a szálaló gyérítés, és az őshonos fafajokkal való fokozatos felújítás a hosszú távon is fenntartható erdőművelési mód.

Gyepek, rétek, mocsarak, tavak

Bár Kisszékely környékének meghatározó élőhelyei az erdők, fátlan növényzetű élőhelyek is jelentős kiterjedésben fordulnak elő. Természetközeli állapotban fennmaradt állományaik sok ritka növénynek és állatnak adnak otthont.

Településünk három halastavát ugyan a patakok visszaduzzasztásával mesterségesen hozták létre, ma már alapvetően hozzátartoznak a kisszékelyi tájhoz, a szomszédos erdőkkel együtt festői környezetet teremtve. A tavak növényvilága ugyan szegényes (többnyire hiányzik a nádas szegély), de vízimadarakat, főként tőkés récéket rendszeresen látunk a vízben. A tavak félreeső helyein pedig megfigyelhetjük a nagy termetű gázlómadarakat: a kócsagokat és a gémeket. Nyáridőben a vízfelszínen kis rovarok, molnárkák (vízipoloskák) szaladgálnak.

A tavak és patakok partján általában mocsarak élnek. Ezek nádasok vagy gyékényesek, de helyenként magassásosok is előfordulnak. A nádasok sűrű állományai kitűnő fészkelőhelyet biztosítanak többek között a nádirigónak. A kakukk pedig leggyakrabban éppen a nádirigó fészkébe rakja le a tojását, és bízza azt a mostohaszülő gondoskodására.

A völgyaljakban, a vízzel időszakosan elárasztott területeken üde mocsárréteket figyelhetünk meg, melyeken főleg füvek és sások a tömeges növények. Rajtuk kívül jellemző például a réti boglárka, amely fényes, sárga virágaival hívja fel magára a figyelmet.

A vizektől távol, általában a lejtőkön, lejtőperemeken, a különböző kitettségű völgyoldalakon száraz vagy félszáraz gyepek fordulnak elő, amelyek élővilága többé-kevésbé alkalmazkodott a meleghez és a tartós szárazsághoz. Ezek a gyepek a keleti puszták (sztyeppék) élővilágát idézik, számos növényfajuk hazánkban éri el elterjedésének nyugati határát. Mivel az alapkőzet lösz, ezért ezeket a gyepeket löszgyepeknek nevezzük. Fajgazdagságuk kiemelkedő: 2×2 méteres foltjukon belül akár 30-35 különböző növényfaj élhet együtt. Jellemző például az kunkorgó árvalányhaj, a tavaszi hérics, a közönséges kakukkfű, a közönséges orbáncfű, a zsályák, a sarlós gamandor, a budai imola, a pukkanó dudafürt (nevét dudaszerűen felfújódott, nyomásra kipukkanó terméseiről kapta). A felsorolt növények többsége gyógynövény, egyesek védettek. A löszgyepek állatvilága is gazdag: a rovarok közül sokféle lepke, bogár, szöcske él itt.

A füves területek kiterjedése a jelenleginél egykor nagyobb volt. Több volt a völgyalji rét, pl. a Hamarászó-völgyben és a Kisszékelyi-patak mentén (helyükön ma szántók vannak), a lejtők gyepjeinek egy része pedig becserjésedett. A füves élőhelyek fennmaradásához általában rendszeres (de nem túl intenzív) legeltetés vagy kaszálás szükséges. Megfigyelhetők olyan gyepek is, amelyek régen felhagyott szőlők és gyümölcsösök helyén alakultak ki. Az eltelt évtizedek alatt helyenként sok növényfaj telepedett meg bennük, fajokban gazdaggá váltak, ezért jelenlegi állapotuk megóvásra érdemes (pl. a Dukai-hegyen és a Szarka-hegyen).

Horváth András