Természeti örökség

Földrajzi környezet és tájhasználat

A kisszékelyi tájat löszös dombhátak, keskeny vízválasztó gerincek, eltérő meredekségű, pusztuló és épülő lejtők, különböző eredetű, méretű és formájú völgyek tagolják. Az erősen tagolt felszín nagy részét erdők borítják, amelyek szinte teljesen körülölelik a falut, a belterülettel is határosak. A falu egyik legfontosabb természeti örökségét a táj képét meghatározó erdőség, az évezredeken keresztül folyamatosan fennálló erdőtakaró jelenti. A település délkeleti határa felé a felszín egyre alacsonyabbá válik, a lankásodó hátakon már többnyire szántóföldeket, a völgyekben dús füvű réteket találunk. A völgyekben futó patakok vizének felduzzasztásával tavakat hoztak létre, melyek közül a Barátok tava és feltehetően a Csádés-tó is középkori eredetű.


Kisszékely környékének legértékesebb természetes élőhelyei az őshonos fafajokból álló nagy kiterjedésű erdők, rétek, mocsarak, mocsárrétek, cserjések és gyepek. Ezek az életközösségek változatos megjelenésűek, élőviláguk igen gazdag, sokféle szolgáltatást nyújtanak az ember számára. A folyamatos erdőtakarót évszázadokon keresztül az őshonos erdők szálaló erdőgazdálkodása biztosította. A füves területeket legeltették, az üdébb, völgyalji réteket is legeltették vagy kaszálták. A természetes élőhelyek közé ékelődtek be a kisparcellás szántók, aprótelkes gyümölcsösök és szőlők, valamint a tájba simuló falu házai és kertjei. A parcellák között fasorok, cserjesávok, mezsgyék húzódtak. Ez a sokféle élőhely és gazdasági egység változatos tájképet hozott létre, amelyre a mozaikos tájhasználat volt jellemző, melynek maradványai mind a mai napig fennmaradtak Kisszékely környékén (mozaikos táj).


A Tolnai-Hegyhát nagy részének talajképző alapkőzete a lösz, amely a jégkorszakok idején, sok tízezer évvel ezelőtt keletkezett. A víz eróziós munkája révén a löszhátakba helyenként vízmosások és mélyutak (horhosok) vágódtak be. Vadregényesek a szűk, szurdokszerű, akár 9 méter magas, függőleges falakkal határolt középkori eredetű löszmélyutak, melyekből a falu határában különösen szépek is fellelhetők. A település belterületén, az utcákkal párhuzamosan is megfigyelhetők löszfalak, amelyeket azonban az itt letelepedő emberek hoztak létre. A löszfalakban több helyen megfigyelhetők jégkorszaki eredetű csigaházak, amelyek a lösz rétegeinek évezredek alatt végbemenő lerakódása során temetődtek el. A mélyebb löszrétegekbe mosódott mésztartalom helyenként felhalmozódott és különböző anyagokon kivált, így változatos formájú (általában gömbölyded alakú) mészkonkréciók, más néven löszbabák jöttek létre.


A környék talajai barnaföldek, illetve a faluhatár déli részein csernozjom talajok, melyek több ezer év alatt jöttek létre, és nyerték el kiváló termőképességüket. A löszdombok talajai azonban az intenzív szántóföldi művelés alatt álló lejtős területeken a vízerózió miatt jelentős mértékben lepusztultak.


Növényvilág

A Tolnai-Hegyhát keleti felére a csernozjom talajok, nyugati felére viszont a barna erdőtalajok jellemzőek. Ennek megfelelően fejlődött ki a természetes növényzet is: míg a kisszékelyi határ keleti részének lejtőit lösz erdőssztyepp borította, addig nyugati részén már az erdőzóna cseres-tölgyesei jelentik a klímazonális vegetációt. A tájegység növényföldrajzi szempontból tehát különleges helyzetben van, mert a kelet-európai és ázsiai térségre jellemző erdőssztyepp, illetve az Európa nyugati és középső részében kialakult erdőzóna itt találkozik, itt jött létre e két nagy növényzeti öv egyik átmeneti területe. Határuk nem egy éles vonal, hanem  a két növényzeti zónára jellemző növénytársulások mozaikosan egymásba ékelődtek. Ennek következtében itt egymás közelében élnek a füves pusztákra és a zárt erdőkre jellemző élőlények egyaránt.


A lösz sztyepprétek a Mezőföld felé közeledve egyre nagyobb kiterjedésben jelennek meg. Így például a Tolnai-Hegyhát pereméhez közel húzódó kisszékelyi Hamarászó-völgy délnyugatra néző oldalán a lösztölgyesek és a löszgyepek mozaikja figyelhető meg. A löszgyepek fajgazdagsága kiemelkedő: egy 2×2 méteres foltjukon belül akár 30–35 növényfaj is együtt élhet. Az erdőzóna belseje felé a lösz erdőssztyepp már egyre töredékesebb, ugyanakkor szép, fajgazdag molyhos tölgyes állományok képviselik. Ezek az erdők a délies kitettségű meredek lejtőkön és a dombéleken tenyésznek, kis tisztások tarkítják őket, alacsony fákból állnak. A zárt erdők közé ékelt pusztai tölgyesek tisztásai a löszgyepeket idézik, számos jellemző pusztai növénnyel.


Mivel az erdőssztyepp zóna löszterületeiről szinte maradéktalanul kiirtották az egykori tölgyeseket (a Tolnai-dombság keleti felének lankás lejtőiről éppúgy, mint a Mezőföldről, vagy az ország más területeiről), ezért az erdőzónán belül létrejött és mind a mai napig fennmaradt, löszgyep tisztásokkal tarkított lösztölgyes állományok egyedülálló értéket képviselnek. Ezek az életközösségek az élővilág kiemelkedő mértékű sokféleségének szigetei. Mivel a dombtetők meredek lejtőin élnek, ezért az eróziót gátló, véderdő szerepük is igen jelentős.


A Tolnai-Hegyhát magassága 200–270 méter. Erre a magassági zónára hazánk leggyakoribb erdőtársulása, a cseres-tölgyes jellemző, ezért e tájon is főként csertölgy uralta erdőket látunk (amennyiben nem ültettek a helyükre akácost). Cseres-tölgyes borítja a széles hátakat, lankás lejtőket, a magasan fekvő, sekély völgyeket. Az árnyas, mély völgyekben és északra néző völgyoldalakon viszont a hűvösebb klímához és üdébb talajokhoz alkalmazkodott, zárt gyertyános-tölgyesek élnek. Jóval ritkábbak a nyílt molyhos tölgyes erdők, amelyekre a gerinceken, és a meredek, délre néző lejtőkön bukkanhatunk. A tájegységben a legritkább erdőtípus az égeres erdő, amely a patakok mentén csak néhány helyen fordul elő.


A természetes erdők széleit cserjések zárják le, de utak mellett, felhagyott gyümölcsösök helyén is kialakulnak fás-cserjés növényközösségek. A cserjék között gyakran löszgyepek, vagy másodlagos gyepek foltjai élnek. A cserjések állományalkotó fajai gyakran ehető vadgyümölcsök, és gyógynövények is vannak közöttük.


A tavak és patakok partján általában mocsarak élnek, melyek nádasok vagy gyékényesek, vagy ezek elegyes állományai. Az év nagy részében vízzel elöntött, de nyár végére kiszáradó mély fekvésű területeken magassásosok jöttek létre. A magassásosok állományalkotó növénye a mocsári sás, amit a faluban csádénak neveznek, és egykor kévekötő kötelet készítettek belőle. A tavasszal víz alatt álló, de később kiszáradó völgyalji részek növényzetét a mocsárrétek alkotják.  A völgyek aljában élő mocsárréteket errefelé évente általában kétszer kaszálják.


A patakok mentén a fásszárú növényzetet többnyire a füzesek képviselik. A fűzligetek nagy termetű, néhol nagy kort megérő fája a fehér fűz. A bokorfüzesek messziről felismerhető növénye a rekettyefűz, amely félgömb alakú bokrokat képez. A rekettyefűz helyenként a tavak partján is megjelenik.


Állatvilág

A Kisszékelyi-dombság a növényföldrajzi fekvéséhez hasonlóan állatföldrajzilag is átmeneti vidék. A dombság a közép-dunai faunakerület része, az Alföld és Illírvidék faunakörzet találkozásán fekszik. Az átmenet sajátossága, hogy az Alföld és a Dunántúl állatfajai egyaránt megtalálhatók.


A térség rovarvilágának sokszínűsége kiemelkedő, a Simontornya környékén előforduló állatok közül jelenleg 5426 ízeltlábú fajról van tudomásunk. A természetközeli cseres-tölgyesekben, ahol még sok idős fát találunk, impozáns védett kéreglakó rovarokkal találkozhatunk. Gyakori a nagy szarvasbogár, és a jóval apróbb termetű kis szarvasbogár, a sajátos külsejű orrszarvú bogár, ritka a nagy hőscincér, gyakoribb a nála kisebb fehéredő csápvégű kis hőscincér. Európa egyik legszebb bogara, a hamvas szürke színű havasi cincér ritka lakója a dombságnak. Az elmúlt években igazi faunisztikai szenzációként, a Kisszékelyi-dombságban is előkerült a fűrészlábú szöcske. Az erdőt szegélycserjései környékén a védett lepkefajok közül a feltűnő narancssárga színű, nagy tűzlepke, a bársonyos fekete szárnyait sárga csíkokkal díszített atalanta lepke, a narancsvörös nagy rókalepke, a fehér-fekete foltos kis apollólepke, vagy a kerek foltokkal tarkított, könnyen felismerhető nappali pávaszem kerülhet a szemünk elé.


A kevés vizes élőhely miatt a terület kétéltű faunája szórványosnak mondható. Az erdőben megtaláljuk az erdei békát, és a barna ásóbékát. A patak mentén a vöröshasú unkát, a zöld levelibékát, a tavak környékén a tavi békát, a kis tavi békát és a kecskebékát. A hüllők közül az erdei tisztásokon sokfelé él a fürge gyík, még az erdőt kísérő réteken a nagyobb testű zöld gyík is előfordul. Az erdőben sétálva  a rézsiklóra lehetünk figyelmesek. Hazánk leghosszabbra, közel két méterre is megnövő kígyójával az erdei siklóval vágásterületeken, erdei utakon figyelhető meg. Jóval kisebb, kígyóra hasonlító állat a lábatlan gyík. A tavak környékén vízisiklóval, nyáron a parton sütkérező mocsári teknőssel találkozhatunk.


A Kisszékelyi-dombság völgyoldalain még fennmaradt, zárt idős tölgyerdők kiemelkedő madártani értéke a ritka békászó sas. Ezekben az erdőkben még más ragadozó madarak is költenek, így a darázs ölyv, a barna kánya és a réti sas. Az elmúlt években egyre több költési időben történő megfigyelése van a parlagi sasnak, és a törpesasnak. Idős erdők madara, a rejtett életmódot folytató, ritka fekete gólya. Egyik legkorábban költő madarunk, a legnagyobb testű varjúfélénk a holló. Az idős fák odvaiban költ a kék galamb, ha teheti a fekete harkály által kivájt odúban fészkel. Még gyakori a zöld küllő, a nagy- illetve kis tarkaharkály. Odúban költ a macskabagoly, míg a tollfüleiről ismert erdei fülesbagoly elsősorban a más madarak által rakott gallyfészkekben. Az énekes madarak közül odúlakó a fekete-fehér tollú kormos légykapó, a fa törzsén táplálkozó csuszka és a rövidkarmú fakúsz, a hasán sárga tollú szén- és kék cinege, a szürkés barátcinege. Hangos madárénektől zeng az erdő tavasszal. Az ágak között territóriumukat féltő erdei pintyek, vörös begyek és barátposzáták énekelnek. Az énekes rigó tavasszal érkezik, még a nagyobb testű léprigó nem vonul el, a telet a fagyöngy termésével vészeli át. A kis zöld színű csilpcsalp füzike és a sárgás, kicsit nagyobb sisegő füzike a lomkoronában táplálkozik, de pici fészküket az erdő gyepszintjébe rejtik. Az erdőszélek madara az erdei pacsirta. A bokrok lakója a karvaly-, a kis-, és a mezei poszáta. A fekete szemsávú tövisszúró gébics repülő rovarokra vadászik. Az erdei pityer is az erdőszélek madara.


A Kisszékelyi-árok mentén a nádas mardarai a cserregő- és a foltos nádiposzáta, illetve a nádi rigó. A nádasban a nádi-, a bokros, füzesben a berki-, míg a nedves kaszálókon a réti tücsökmadár költ. A dombok közötti halastavakon költ a tőkés réce és a fekete tollú szárcsa. A vízen szabadon úszó fészket rak a kis- és a búbos vöcsök. A nádban törpe gém, a töltésoldalban barázdabillegető és cigánycsuk költ. Rendszeres látogató a nagy kócsag és a szürke gém is. A dombságot sűrűn átszelő löszmélyutak falába fúrja fészkét a színpompás gyurgyalag. A löszfalról lelógó erdei fák gyökerei között az apró termetű, barna tollú ökörszem költ.


A terület gazdag emlősfaunája tovább színesíti a Kisszékelyi-erdő állatvilágát. Az erdő talaján gyakori az erdei pocok és az erdei egér. A törpeegér a magas növényzetben, nád, sás közé építi pici gömb alakú fészkét, ebbe hozza világra kicsinyeit. A növényevők mellett a rovarevő sünök és cickányok is szép számban élnek az erdőben. A mohával bélelt faodvakban él a nagy pele. Kisebb rokonával, a mogyorós pelével még október végén is találkozhatunk. A fák magasabb régiójában nagyobb kerek fészkekben a mókus éjszakázik. A Kisszékelyi-dombság még megmaradt természetközeli öreg tölgyerdői kiváló élőhelyeket biztosítanak az odúlakó denevérek számára. A területen még jelentős állománya él a korai denevérnek, a törpe denevérnek, és a barna hosszúfülű denevérnek. Előkerült egy fokozottan védett faj is, a nyugati piszedenevér.


Az erdő kistestű ragadozója a menyét és a nyest, sokfelé előfordul a borz is. Gyakori ragadozó a róka, de az elmúlt években megjelent a hazánkban is egyre jobban terjeszkedő aranysakál is. A Kisszékelyi-patak mentén és a tavak körül télen a fokozottan védett vidra is rendszeresen megjelenik. A vadászható emlősfajok közül a vaddisznó, a gímszarvas, a dámszarvas és az őz fordul elő. A mesterségesen fenntartott nagyvad állomány száma jelentősen meghaladja az erdő eltartóképességét, ezért a természetes erdők életében jelentős gazdasági és természetvédelmi károkat okoznak.

Források:
Fényképeket készítették:
  • Horváth Anna
  • Horváth András
  • Horváth Gyula
  • Klár Máté
  • Kovács Sándor
  • Kováts László
További helyismereti összefoglalók Kisszékelyről:

Falutörténet   ►Földrajzi fekvés   ►Épített örökség   ►Kulturális örökség   ►Települési értéktár