Habsburg Ottó látogatása Kisszékelyben

Dr. Habsburg Ottó 2005. augusztus 19-20-án Kisszékelyben időzött és átvette a díszpolgári oklevelet. A program a templomban istentisztelettel kezdődött. Ezt követően Dr. Habsburg Ottó megkoszorúzta a hősök emlékművét és beszédet mondott.  A koszorúzás után a résztvevők a százhalombattai fúvószenekar kíséretével a Kultúrotthonhoz vonultak.


A program részeként a kisszékelyi fiatalok színes kulturális műsort adtak a vendég tiszteletére, majd Keresztes László polgármester, átadta Dr. Habsburg Ottónak a díszpolgári oklevelet.

A terem zsúfolásig megtelt az érdeklődő résztvevőkkel, akik nagy tapssal köszöntötték, amikor Dr. Habsburg Ottó átvette a Kisszékely Díszpolgára oklevelet. Az képviselőtestület az oklevelet a közelmúltban alapította és most első alkalommal ítélte oda.

Dr. Habsburg Ottó őszinte örömmel fogadta a kitüntetést, megtisztelőnek érezte és hálás köszönetét fejezte ki. Ezt követően átvette a templomban megszentelt új kenyeret, majd ünnepi beszédet mondott.

Habsburg Ottó ünnepi beszéde.

A beszédet követően beszélgetett a jelenlevőkkel, majd megtekintette a tiszteletére összeállított kulturális műsort. A program befejezéseként a fiatalok és a nyugdíjas kör tagjai bemutatták a díszvendégnek és a jelen levőknek kisszékelyi táncokat.

A programok lebonyolításában, megszervezésében a Kisszékelyi Kulturális Egyesület is részt vállalt, de a munka nagy részét az önkormányzat vállalta magára.


További részletek a Kicsi Falunk újság 2005/8. számában.