Téli kirándulás

A természet és az időjárás gyakran megtréfál bennünket. Így történt ez január 27-én is. A tavaszias időjárás előcsalogatta a földből a virágokat, a madarak vidáman csicseregtek, a gyerekek pedig a szabadba vágytak, ezért kirándulást szerveztünk a Kilátóhoz.

Reggeli után indultunk. Először a madárfüttytől hangos erdőben bandukoltunk, majd felmásztunk a szőlőhegyre. Útközben csodálkozva nézegettük az ibolyától kéklő dombokat, és érdeklődve hallgattuk Bodó Marika néni emlékezéseit a szőlőhegy múltjáról és a vidám szüretekről.

A Kilátóhoz felérve az egyre erősödő szél zúgásától kísérve felmásztunk a Kilátóba, hogy gyönyörködhessünk a táj szépségében. A Kilátóból a gyerekek örömmel fedezték fel az óvodát és a templomot. Előkerültek a hátizsákból a gondosan csomagolt szendvicsek, innivalók is. Miután falatoztunk, körülnéztünk a hegyen megbúvó állatok lakhelyein, még egyszer megcsodáltuk a hegyet körülvevő lankás domboldalakat, és egy kacskaringós ösvényen elindultunk hazafelé. A konyhás nénik finom ebéddel vártak bennünket, a gyerekek pedig egymást túlharsogva mesélték nekik élményeiket.

Németh Györgyné Gizike óvónő